Csak egy anya vagyok

Nem vagyok bezzeganya, nem vagyok szaranya. Csak egy anya vagyok. Még csak nem is különösebben régóta viselem ezt a megtisztelő címet, csupán 4 és fél hónapja, bár az anyasággal együtt járó újfajta időérzékelésnek és átmeneti amnéziának illetve anyaagynak  köszönhetően úgy érzem mindig is anya voltam és csak kusza emlékeim vannak a szülést megelőző időszakról.

Gondolom ez az a pont ahol teljesen jogosan felmerül a kérdés bennem és az esetleges olvasóban is, hogy miért is kezdtem blogot írni.

Mert gyerekkel, babával, szüléssel, anyasággal, szoptatással foglalkozó blog már van nem is egy, nem is kettő. Igazából azt mondhatjuk, hogy az egyik leginkább futó témakörben (ugyebár ez jogos, hiszen gyerekek mindig is születnek az anyák pedig örökké tele vannak kérdésekkel) próbálok most valamit létrehozni, illetve csak egyszerűen leírni a gondolataimat. Nincsenek nagy céljaim, nem török babérokra, egyszerűen úgy érzem, hogy bár rengeteg elérhető információ akad a témában, és én a 4 és fél hónapja fennálló anyai jogviszonyommal csak kispályás vagyok, de szeretném leírni az eddig összegyűjtött tapasztalataimat, esetleg más embereknek segíteni. Mert hiába van már ezeregy fórum a témában, ahány anya, annyi ember, annyi vélemény, annyi különböző baba. 

Pontosan emlékszem amikor az első hetek  álmatlan éjszakáinak üres perceit azzal töltöttem, hogy fórumokat blogokat böngésztem. Tele voltam kétségekkel aggályokkal, félelmekkel. Próbáltam olyan bejegyzéseket, leírásokat találni amik illettek rám és az épp fennálló adott problémára. Persze volt védőnő akit lehetett kérdezni meg barátnő, család, esetleg a gyerekorvos, de mindannyian akik anyák vagyunk ismerjük azt az érzést amikor meg vagyunk győződve valamiről, és nem akarunk másokra hallgatni, mert nem azt mondják és nem úgy ahogy mi gondoljuk, vagy ahogy hallani szeretnénk. 

Szóval rengeteg időt töltöttem az interneten elérhető információs anyag elolvasásával minden egyes újszülöttet érintő témakörben illetve még most is google a legjobb barátom ha felmerül egy kérdés és azt akarom látni, hogy ez mással is előfordult már.  Ami feltűnt  netes kóborlásaim közben, hogy nagyon megoszlik a blogok hangvétele, illetve ez az örökös bezzeganya- szaranya párhuzam nagyon élénken él a köztudatban. Pedig mi mind (legalábbis a túlnyomó többség) csak anyák vagyunk. Nem vagyunk szaranyák, és nem vagyunk bezzeganyák. Hiszem azt, hogy mindannyian a legjobbat akarjuk adni a gyermekeinknek és csupán abban rejlik a különbség, hogy mit tartunk legjobbnak. 

Én is csak egy anya vagyok. Nem vagyok szaranya nem vagyok bezzeganya. Nem vagyok tökéletes, de vannak jó tulajdonságaim. Imádom a kislányomat de továbbra is a földön járok, nem csorog rólam és a szavaimról cukormáz, nem mesélem el fűnek-fának a szülésem történetét, de van egy mappa a gépemen ahol a legkedvesebb fotók vannak elmentve. Nem beszélek állandóan a gyerekemről, de az agyam hátuljában állandóan fut egy program ami kizárólag vele foglalkozik. Néha pár pillanatra amikor ő alszik és én nagyon elmerülök valamiben, el is felejtem, hogy anya vagyok, csak hogy aztán az első nyikkanásra boldogan rohanjak be hozzá a szobába.

Ugyanakkor sokszor megkérdőjelezem magam, hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán erre a szerepre, azt teszem, érzem- e amit kell és úgy, ahogy kell. Mert mintha az lenne belénk nőkbe súlykolva hogy az anyaság olyan mint amikor unikornis hátán lovagolsz a szivárványon és közben  hatalmas rózsaszín vattacukrot eszegetsz.  

Pedig nem olyan!!!!

Igen vannak boldog pillanatok, és jó pillanatok és vannak nehézségek. Egyszer fenn egyszer lenn. Ilyen az élet miért lenne más az anyaság ami a legtermészetesebb dolog a világon? Miért várunk el olyan sokat magunktól? Miért nem tudunk hátradőlni és lazítani? (Én se tudok )

Na erről szeretnék írni és még sok minden másról.