Szerintem minden anya ismeri ezt a jelenséget, azaz a délután 5 és este 7 közötti véget nem érő perceket, amikor semmi se jó a kicsinek. Babakocsiban csak nyűglődik, kézben 5 másodpercig van el aztán újra le kell tenni aztán újra fel kell venni, nem éhes nem szomjas, nem lehet tőle 2 méternél messzebb lenni, nem lehet öltöztetni, pelenkázni, ellenáll, láthatóan rosszkedvű és ingerlékeny.
Bevallom, ez lehet, hogy ciki, de én nagyon naiv voltam kezdetben, és azt hittem ez átmeneti időszak és pár hónap után elmúlik… Ha ha hah ha. Azt hiszem ilyen nagyot nem tévedtem még az életben. A jelenség ugyanis amorf alakzatot öltve borít be olykor egész napokat, azaz nagy nagy szerencsém van, ha kifogok egy olyan napot, hogy csak a késő délutáni órákra korlátozódik a nyűgösség.
Az elején, amikor még nagyon kis tudatlan anyuka voltam, próbáltam magyarázatokat keresni és megoldást. Bújtam az internetet, a fórumokat, olvastam fogzásról, napirendről, hasfájásról, sok ingerről ami éri a babát és nehéz feldolgoznia de valahogy nem éreztem, hogy jó úton járok. Napirend nálunk nem igazán volt az elején és most is sokat változik ( szerencsére nem is nagyon hittem benne soha így nem érint rosszul), hasfájós korszakot rég kinőtte, sok inger nem hiszem hogy éri és ez is inkább a kezdetekben lehet igaz, és persze ott van a fogzás mint jolly joker, amit mindig elő lehet húzni és arra fogni mindent.
Viszont ahogy teltek a hetek és a hónapok, rájöttem valami fontosra: nem kell magyarázatot keresni (hacsak nem egyértelmű hogy fájdalom, betegség van a háttérben és ezért van a kicsinek diszkomfort érzete) egyszerűen el kell fogadni. Kész! Ennyi! Nem kell vele foglalkozni miért és hogyan és meddig és tehetek e róla stb. El kell fogadni. Ez nehéz. Főleg az elején. De hozzá lehet szokni és egyre jobban kezeli az ember a helyzetet. Szóval fel a fejjel, minden nap véget ér egyszer. a legnyűgösebb baba is elalszik egyszer és akkor lehet végre lazítani.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: